Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2018-12-17 16:00



Korszerűsödnek a bölcsődék

A „Bölcsődefejlesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című projekt keretében befejeződött három nyíregyházi bölcsőde korszerűsítése, egy negyedikben eszközbeszerzés valósult meg. Hétfőn Dr. Kovács Ferenc polgármester, Jászai Menyhért alpolgármester, és az érintett bölcsődék vezetői sajtótájékoztatón ismertették a megvalósult projekt részleteit.

###

A megyeszékhely polgármestere elmondta: szükségszerűek voltak ezek a fejlesztések. Az önkormányzat a TOP keretében 237,93 millió forintot fordított a bölcsődék felújítására, amelyet 38,3 millió forinttal egészítettek ki. 2013 óta nyolc bölcsődében történt energetikai korszerűsítés, a kilencedik várhatóan jövő nyárig befejeződik.

A„Bölcsődefejlesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című projekt célja az volt, hogy Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata hozzájáruljon a 0-3 év közötti gyermekeket nevelő szülők munkaerőpiacra történő visszatéréséhez, ezáltal a foglalkoztatás növeléséhez. Az esélyegyenlőség elvét szem előtt tartva célkitűzésünk volt csökkenteni a hozzáférhetőség területi különbségeit, megteremteni az egészséges környezetet és a hatékony nevelés infrastrukturális feltételeit, ezzel biztosítva a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A minőségi követelmények, javulása nmegnyugtató a szülők számára, a gyermekeik elhelyezését illetően, így munkavégzésük során koncentráltabbak, hatékonyabbak lehetnek.

A projekt keretében négy nyíregyházi bölcsődében került sor fejlesztésre, ebből három esetében infrastrukturális fejlesztés és eszközbeszerzés, további egy bölcsődében eszközbeszerzés valósult meg. 2018. június közepétől 2018. november közepéig tartott a beruházás megvalósítása, melynek keretében a 16. számú Aprajafalva, az 5. számú Őzike és a 9. számú Micimackó Bölcsődében akadálymentesítés, belső ajtók cseréje, helyiségek festése, a főzőkonyhák felújítása, korszerűsítése, belső tér -és falburkolatok, valamint beépített bútorok cseréje történt meg. Továbbá új főzőkonyhai berendezések és a bölcsődei munkát segítő eszközök, berendezések, bel- és kültéri játékok kerültek beszerzésre. A 16. számú Aprajafalva Bölcsődében a fenti fejlesztéseken túl az energetikai korszerűsítés keretében, a homlokzat hőszigetelése és a fűtési rendszer korszerűsítése, valamint a terasz, lépcsők, járdák felújítása is megvalósult. Az infrastrukturális fejlesztéssel nem érinett 6. számú Napsugár Bölcsődében a nevelőfejlesztő munkához és a gyermekek készségeinek fejlesztéséhez szükséges eszközök, berendezések, valamint kül- és beltéri játékok beszerzése valósult meg. A felújítások közel bruttó 197 millió Ft, az eszközbeszerzések közel bruttó 25 millió Ft összegben valósultak meg.

 

- Sz-Sz-B megyei Sajtószolgálat/Nyíregyháza MJV -



További hasonló híreink

2019-01-23 11:23

Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából Nyíregyházán

2019-01-23 10:25

210 kutya várja gazdiját az Állatbarát Alapítványnál

2019-01-23 07:17

Főtaxi - Útinformáció szerda reggel

2019-01-22 15:46

A Digitális Közösségi Alkotóműhely disszeminációs napja

2019-01-22 15:32

A NYÍRVV vigyáz a kisfenyőkre

2019-01-22 15:04

Folytatódik az oktatási-nevelési intézmények fejlesztése - interjú Dr. Kovács Ferenc polgármesterrel

2019-01-22 14:24

Beköszöntött a Jégkorszak a Jósa András Múzeumba

2019-01-22 14:16

Jól szolgálta a felkészülést

2019-01-22 13:19

Francia ellenfél ellen lép pályára a Fatum

2019-01-22 07:29

Megújul a Tófürdő

2019-01-22 07:16

Győzött hétvégén a Blue Sharks

2019-01-22 07:13

Főtaxi - Útinformáció kedd reggel

2019-01-21 13:34

Futsal torna az Arénában

2019-01-21 12:25

Ajándék járt a karácsonyfákért

2019-01-21 10:34

Két napig tart az Aréna Tusa

2019-01-21 08:09

Elhunyt Andy Vajna

2019-01-21 07:20

Főtaxi - Útinformáció hétfő reggel

2019-01-20 18:32

Részleges látogatási tilalom a nyíregyházi kórházban

2019-01-18 13:28

Influenza: Szabolcs-Szatmár-Beregben is átléptük a járványküszöböt

2019-01-18 12:21

Ütemesen takarítják a vasúti aluljárókat

2019-01-18 09:44

Sokan „tanultak” az erdei iskolában

2019-01-17 15:35

140 új munkahely Nyíregyházán

2019-01-17 14:18

Eszközöket kaptak a Védelmi Bizottságok

2019-01-17 13:16

Interaktív nyílt nap a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

2019-01-17 13:15

Futsal utánpótlás tornát rendeznek Nyíregyházán

2019-01-17 12:44

A középdöntőkkel folytatódik a Nyírerdő Kupa

2019-01-17 06:50

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-16 16:58

Idén közel 6 milliárdos keretösszegre nyújthatnak be pályázatot a civil szervezetek

2019-01-16 15:09

Zajlanak az útburkolat-javítások

2019-01-16 14:07

Szépkorúaknak tartottak bűnmegelőzési előadást

2019-01-16 13:03

T-Forg Trans Kupa - Egész hétvégén pattog a labda a Continental Arénában

2019-01-16 12:30

Atlétikai verseny volt Nyíregyházán

2019-01-16 12:04

Fokozott renddőri jelenlét

2019-01-15 13:34

Beköszönt a Jégkorszak a Jósa András Múzeumban

2019-01-15 13:31

Ne merészkedjen a Bujtosi tó jegére!

2019-01-15 12:08

Februárban ön is malackodhat

2019-01-15 09:20

Kitüntetést kaptak a máriapócsi rablót elkapó rendőrök

2019-01-15 09:03

A jégről mentést gyakorolták

2019-01-15 08:58

Australian Open - Fucsovics a második fordulóban

2019-01-15 08:36

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-15 08:35

Jelzett a szén-monoxid érzékelő

2019-01-15 06:53

Sajtóreggelit szervezett a Nyíregyházi Törvényszék

2019-01-14 15:00

Előadás a biztonságos internet-használatról

2019-01-14 12:26

Szerződést bontott és igazolt is a Fatum-Nyíregyháza

2019-01-14 10:44

Hepp Kupa - Ismét a legjobb négy között a cápák

2019-01-14 09:21

Tűzifa lesz a karácsonyfából

2019-01-14 08:27

Együtt a zöldebb jövőért

2019-01-14 07:54

Győzött Újpesten a Fatum

2019-01-14 07:24

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-14 07:23

Érden mérkőztek a Nyírsport SE fiatal titánjai

2019-01-11 13:06

Újra indul a „SuliMoped” program

2019-01-11 11:53

Elkezdődött a játékvezetői tanfolyam

2019-01-11 08:47

Ifjúságvédelmi ellenőrzés Nyíregyházán

2019-01-11 07:11

Életbe lépett a Vörös kód

2019-01-10 14:43

Az Arany János Gimnázium tanulói látogattak a törvényszékre

2019-01-10 14:02

Változás van a Fatum mérkőzéseiben

2019-01-10 13:40

100 éves a kórházi könyvtár

2019-01-10 12:20

Színes év vár 2019-ben is a Cantemus énekkaraira

2019-01-10 10:20

Szünetel a határforgalom Barabásnál

2019-01-10 09:05

Apaságból jeles

2019-01-10 09:00

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-09 13:20

2,5 millió forint értékű eszközfelajánlás a kórháznak

2019-01-09 13:14

Rosszullét miatt halt meg a sofőr Baktalórántházánál

2019-01-09 10:12

Főszerepben az atlétika

2019-01-09 08:55

Halálos baleset történt Baktalórántházán

2019-01-09 08:43

Vonat és kocsi ütközött Nyíregyházán

2019-01-08 16:59

Beiskolázás a Kodályba

2019-01-08 15:57

Január 19-én központi írásbeli felvételit írnak a diákok

2019-01-08 13:42

T-Forg Trans Kupa - Új teremtorna Nyíregyházán

2019-01-08 12:22

A Nyíregyházi Egyetem az Educatio kiállításon

2019-01-08 12:04

Elkezdődött a téli szezon a NYÍRVV-nél

2019-01-08 10:39

Fucsovics Márton nyolcaddöntős

2019-01-08 09:54

Megyénkben volt a leghidegebb

2019-01-08 08:31

5 éves a Móricz Zsigmond Olvasókör

2019-01-08 08:26

Vasárnap rajtol a Nyírerdő teremtorna

2019-01-08 08:23

Első tornagyőzelem

2019-01-08 07:51

Főtaxi - Reggeli útinformációk

2019-01-07 09:46

Karriercsúccsal 35. Fucsovics Márton

2019-01-07 09:27

Csökkent megyénk lakossága

2019-01-07 07:54

Fegyveres rablás Máriapócson

Egy járásban katasztrófaállapotot hirdettek a havazás miatt Bajorországban (2019-01-08 10:56)

Újabb halottakat emeltek ki a Magnyitogorszkban felrobbant lakóház romjai alól (2019-01-03 09:59)

Véget ért a hadiállapot Ukrajnában (2018-12-27 11:42)

Ferenc pápa: birtoklás helyett a másokkal való megosztás vezesse az életünket (2018-12-25 12:00)

Lövöldözés Strasbourgban (2018-12-12 12:06)

Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát (2018-11-28 17:11)

Porosenko 60 napos hadiállapot bevezetését javasolja (2018-11-26 11:34)