Retro Player
Winamp
Kövess minket Facebook-on is!

2018-12-31 08:00



Története legsikeresebb évét zárta idén a Nyíregyházi Állatpark

Huszonkét éves történetének legsikeresebb évét zárta 2018-ban a Nyíregyházi Állatpark, amely rekordot döntve idén 550 ezer látogatót fogadott és a fejlesztések, illetve az állatszaporulat szempontjából is eredményes éven van túl - mondta Gajdos László, az intézmény igazgatója.

###

A harmincöt hektáros tölgyerdőben működő, ötezer állatot bemutató állatkert Magyarország leglátogatottabb turisztikai attrakciói közé tartozik, amire a nagyszámú hazai látogatók mellett több százezer szlovák, lengyel, román, ukrán és nyugat-európai turista is kíváncsi volt. A nyereségesen működtethető, különleges állatgyűjtemény népszerűsége évről évre növekszik, tavalyi 480 ezer után idén 550 ezer látogatót fogadott. Gajdos László kitért arra, idén másodszor nyerték el az Európa legjobb állatkertje címet Anthony Sheridan független állatkerti elemző szervezete által készített felmérés alapján. A bírálat során külön szempont volt az állatok tartási körülményei, a természeteshez közeli, tágas kifutókat a bírálók mellett a maguk módján az állatok is "értékelték": a szaporulat a tavalyi 226 állatkölyök után idén 199 volt a Nyíregyházi Állatparkban. Az igazgató szerint a park népszerűsége a gazdag állatbemutató mellett az oktató tevékenységének is köszönhető. Az éves erdei iskolát és a nyári tábort több ezer gyermek látogatta meg, a zoopedagógiai foglalkozások és a jeles napok népszerűségét az állatparkról készített Mancsra mancs című rajzfilm, illetve a park első ismeretterjesztő mesekönyve, a Medvés könyv is növelte a legkisebbek körében. A park karitatív tevékenysége keretében megszervezte a fogyatékkal élők és családjaik számára a hagyományos családi napot, a karácsony előtti adománygyűjtő napon pedig húsz teherautónyi adományt gyűjtöttek össze.

###

A fejlesztésekre kitérve Gajdos László kiemelte, hogy 2018-ban elkészült az új látogatócentrum és ökológiai sétaút, valamint az új hópárduc kifutó, nyáron elkezdte működését Magyarország egyetlen magas komfortfokozatú állatkerti szállodája, a Hotel Pangea. A csaknem kétmilliárd forint értékű beruházások után jövőre elkezdődik négymilliárd forint értékű, a jégkorszak állat- és világát bemutató látványosság építése, de hasonlóan nagy feladatként jelölte meg Gajdos László Magyarország első biodómjának jubileumát is, amelynek keretében megújul a 2009-ben átadott, különleges hangulatú indonéz esőerdő ház, a Zöld Piramis teljes látványvilága.

 

- MTI -

- fotó: Sóstó Zoo -



További hasonló híreink

2019-01-18 13:28

Influenza: Szabolcs-Szatmár-Beregben is átléptük a járványküszöböt

2019-01-18 12:21

Ütemesen takarítják a vasúti aluljárókat

2019-01-18 09:44

Sokan „tanultak” az erdei iskolában

2019-01-17 15:35

140 új munkahely Nyíregyházán

2019-01-17 14:18

Eszközöket kaptak a Védelmi Bizottságok

2019-01-17 13:16

Interaktív nyílt nap a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

2019-01-17 13:15

Futsal utánpótlás tornát rendeznek Nyíregyházán

2019-01-17 12:44

A középdöntőkkel folytatódik a Nyírerdő Kupa

2019-01-17 06:50

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-16 16:58

Idén közel 6 milliárdos keretösszegre nyújthatnak be pályázatot a civil szervezetek

2019-01-16 15:09

Zajlanak az útburkolat-javítások

2019-01-16 14:07

Szépkorúaknak tartottak bűnmegelőzési előadást

2019-01-16 13:03

T-Forg Trans Kupa - Egész hétvégén pattog a labda a Continental Arénában

2019-01-16 12:30

Atlétikai verseny volt Nyíregyházán

2019-01-16 12:04

Fokozott renddőri jelenlét

2019-01-15 13:34

Beköszönt a Jégkorszak a Jósa András Múzeumban

2019-01-15 13:31

Ne merészkedjen a Bujtosi tó jegére!

2019-01-15 12:08

Februárban ön is malackodhat

2019-01-15 09:20

Kitüntetést kaptak a máriapócsi rablót elkapó rendőrök

2019-01-15 09:03

A jégről mentést gyakorolták

2019-01-15 08:58

Australian Open - Fucsovics a második fordulóban

2019-01-15 08:36

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-15 08:35

Jelzett a szén-monoxid érzékelő

2019-01-15 06:53

Sajtóreggelit szervezett a Nyíregyházi Törvényszék

2019-01-14 15:00

Előadás a biztonságos internet-használatról

2019-01-14 12:26

Szerződést bontott és igazolt is a Fatum-Nyíregyháza

2019-01-14 10:44

Hepp Kupa - Ismét a legjobb négy között a cápák

2019-01-14 09:21

Tűzifa lesz a karácsonyfából

2019-01-14 08:27

Együtt a zöldebb jövőért

2019-01-14 07:54

Győzött Újpesten a Fatum

2019-01-14 07:24

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-14 07:23

Érden mérkőztek a Nyírsport SE fiatal titánjai

2019-01-11 13:06

Újra indul a „SuliMoped” program

2019-01-11 11:53

Elkezdődött a játékvezetői tanfolyam

2019-01-11 08:47

Ifjúságvédelmi ellenőrzés Nyíregyházán

2019-01-11 07:11

Életbe lépett a Vörös kód

2019-01-10 14:43

Az Arany János Gimnázium tanulói látogattak a törvényszékre

2019-01-10 14:02

Változás van a Fatum mérkőzéseiben

2019-01-10 13:40

100 éves a kórházi könyvtár

2019-01-10 12:20

Színes év vár 2019-ben is a Cantemus énekkaraira

2019-01-10 10:20

Szünetel a határforgalom Barabásnál

2019-01-10 09:05

Apaságból jeles

2019-01-10 09:00

Főtaxi - Útinformáció

2019-01-09 13:20

2,5 millió forint értékű eszközfelajánlás a kórháznak

2019-01-09 13:14

Rosszullét miatt halt meg a sofőr Baktalórántházánál

2019-01-09 10:12

Főszerepben az atlétika

2019-01-09 08:55

Halálos baleset történt Baktalórántházán

2019-01-09 08:43

Vonat és kocsi ütközött Nyíregyházán

2019-01-08 16:59

Beiskolázás a Kodályba

2019-01-08 15:57

Január 19-én központi írásbeli felvételit írnak a diákok

2019-01-08 13:42

T-Forg Trans Kupa - Új teremtorna Nyíregyházán

2019-01-08 12:22

A Nyíregyházi Egyetem az Educatio kiállításon

2019-01-08 12:04

Elkezdődött a téli szezon a NYÍRVV-nél

2019-01-08 10:39

Fucsovics Márton nyolcaddöntős

2019-01-08 09:54

Megyénkben volt a leghidegebb

2019-01-08 08:31

5 éves a Móricz Zsigmond Olvasókör

2019-01-08 08:26

Vasárnap rajtol a Nyírerdő teremtorna

2019-01-08 08:23

Első tornagyőzelem

2019-01-08 07:51

Főtaxi - Reggeli útinformációk

2019-01-07 09:46

Karriercsúccsal 35. Fucsovics Márton

2019-01-07 09:27

Csökkent megyénk lakossága

2019-01-07 07:54

Fegyveres rablás Máriapócson

2019-01-07 07:46

Főtaxi - Reggeli útinformációk

2019-01-05 13:44

Hasznos balesetmegelőzési tanácsok a fagyos reggelekre

2019-01-05 13:39

Havazás - Kiadták a figyelmeztetést

2019-01-05 10:27

Felkészülten várta a havazást a NYÍRVV

2019-01-05 09:19

Futsal Torna a Continental Arénában

2019-01-05 09:14

Városmajori Műv. Ház: januári programok

2019-01-05 09:12

Megszületett a Nyíregyházi Állatpark idei első állatbébije

2019-01-04 13:17

Változás a Toldi utcán!

2019-01-04 12:57

Lakástűzben vesztette életét egy idős asszony Nyírderzsen

2019-01-04 12:25

Kiss Ernő utca - faápolási munkálatok

2019-01-04 11:29

Hasznos tippek, hogyan kell hó- és síkosságmentesíteni?

2019-01-04 10:51

Főtaxi - Útinformáció január 4-én

2019-01-03 12:36

Megszületett a 2019-es év első állatbébije a Nyíregyházi Állatparkban

2019-01-03 12:23

Toyota Titán Nyíregyháza - a sikertörténet folytatódik

2019-01-03 09:12

Főtaxi - Úinfó

2019-01-03 08:47

Rablással gyanúsítanak két férfit

2019-01-03 08:41

Legyőzte a világelső Fucsovics Mártont

2019-01-03 07:59

Az oldalára borult egy autó Nagycserkesznél

Egy járásban katasztrófaállapotot hirdettek a havazás miatt Bajorországban (2019-01-08 10:56)

Újabb halottakat emeltek ki a Magnyitogorszkban felrobbant lakóház romjai alól (2019-01-03 09:59)

Véget ért a hadiállapot Ukrajnában (2018-12-27 11:42)

Ferenc pápa: birtoklás helyett a másokkal való megosztás vezesse az életünket (2018-12-25 12:00)

Lövöldözés Strasbourgban (2018-12-12 12:06)

Az Európai Bizottság 2050-re klímasemlegessé kívánja tenni Európa gazdaságát (2018-11-28 17:11)

Porosenko 60 napos hadiállapot bevezetését javasolja (2018-11-26 11:34)

Nem tudtak megállapodásra jutni határidőre az uniós intézmények a jövő évi költségvetésről (2018-11-20 10:20)

Több mint ezer embert keresnek a kaliforniai tűzvész után (2018-11-19 11:59)